Üvegtigris - A film és a társadalom ábrázolása

Filmszociológia szempont négy irányzata alapján azon belül is a "A film és társadalom ábrázolása" kutatási irány szerint fogom vizsgálni a ma már kultfilmmé vált 2001-es Üvegtigris című filmet.

Az alapfelvetése a kutatási irányzatnak, hogy a film jobban tükrözi egy korszak és kultúrája mentalitását, mint más művészetek, mivel kollektíven sokan hozzák létre és közös a befogadása. A filmek nem hitvallásokat, hanem lélektani beállítódásokat tükröznek. A később finomítanak ezen modellen. A film nem tükrözi tökéletesen a társadalmat, inkább kimutatja annak vágyait, vakfoltjait, mozgástípusait és tipikus válaszait. A film mindig átkomponálja a társadalmi valóságot és olyan eseményeket választ ki, ami kiemel motívumokat, kihagy részeket és koherenssé teszi azt, ezért történetet szerkeszt belőle. Egy film soha nem realistán mutatja a társadalmat, hanem ahogy a kor kifejezési formái, az alkotók elképzelései, a befogadók igényei és ahogy a korszak igényli. Érdemes megfigyelni ismétlődését mivel minél makacsabb az ismétlődés, annál erősebb vágyra utal. Tehát a film nem a társadalom képét adja, hanem azt mutatja meg, hogy a társdalom hogyan látja magát. Mit lát fontosnak, milyen figurákban fejezi ki magát, milyen struktúrákban ad értelmet az eseményeknek, hogyan dolgoz fel problémákat, és ezzel párhuzamosan mit cenzúráz és tart tilalmasnak.

Az Üvegtigrisben is jól észrevehető, hogy ebben az időben az emberek szeme előtt állandóan az "amerikai álom" lebegett a rendszerváltást követően, amit a film jól szemléltet. Viselkedjünk úgy, mint az amerikaiak, legyen ugyanolyan az autónk, beszéljünk angolul (úgy, hogy nem is tudunk), csak az számít legyünk olyanok, mint az amcsik. Az Üvegtigris szereplői és történései leginkább tipikusnak és emberinek nevezhetőek. Ismerősek nekünk ezek a szerepek, hiszen olyan jellegzetes tulajdonsággal rendelkeznek, amivel a legtöbb átlagember. Ezáltal még közelebb kerülnek a nézőkhöz, akik azonosulni tudnak a különböző karakterekkel. Lali, az amerikai álom követője, aki pontosan úgy beszél, olyan szavakkal, ahogy egy ilyen srácot szoktunk látni-hallani a valóéletben is, ez az életszerűség egyébként az egyik legnagyobb erénye az egész filmnek is. Társa, Sanyi jellegzetes "él bele a világba" figura, olyan lelki és értelmi szegény sors megtestesítője és a film legviccesebb alakja. Róka szó szerint ócskavas-kereskedő, aki szeret seftelni, mondhatni abban az időben mindenkinek volt egy ilyen barátja. Róka éles ellentétben áll Lali személyiségével, de sorsuk ugyanaz, ízig-vérig szerencsétlenek mindketten. Gaben az autónepper, remek paródiája az amerikai porszívó- és autóügynök társadalom gengszter kartellekbe tömörülő figuráinak. Szeret felvágni angol tudásával, de akkor ki nem azt tette? Az underground életérzés is megjelenik a filmben a magyarított "szelíd mopedes" Csokival. A helyi vagány a faluból, akinek csak a szája nagy. Az életkedve sorstársaihoz hasonló unlucky-unhappy predesztinációt takar. Cingár, aki szintén egy ütött-kopott-ügyefogyott hontalan csávó. Ennek a társaságnak egyetlen célja van, hogy eljusson Amerikába és az "amerikai álmot" élni, de sajnos csak álmodozás marad meg számukra. Ennek a filmnek az ismétlődése a makacs amerikai vágy álom.

Véleményem szerint ez a film tökéletesen passzol az irányzatba, mivel hűen ábrázolja ennek a korszak kultúrájának mentalitását és nézeteit, ezért is volt nagy sikere. Ezért sok néző tudott szerintem azonosulni a karakterekkel, mert rádöbbentek, hogy sok mindenben hasonlítanak hozzájuk a való életben. A film az adott kultúra tudatalattiját jeleníti meg és a rejtett felszín alatti vonásait. Fontos megemlíteni a képi és az elbeszélő motívumok népszerűségét. A kultikussá vált szállóigék, amiket mai napig használunk. Tényleg olyan világot mutat be, amit az akkor élő emberek éltek meg. Felvonul benne az akkori magyar filmekre jellemző összes kellék az erős karakterek, a groteszk szituációk és az "őszinte" párbeszédek, aminek nem érezzük az erőltetettség morzsáját sem. Eleget tesz annak a kijelentésnek, hogy "a film nem a társadalom képét adja, hanem azt mutatja meg, hogy a társdalom hogyan látja magát", amit szerintem teljesen sikerült átadnia a film készítőinek és szereplőinek. Így látjuk vagy láttuk magunkat a 2000-es évek elején. Egy kis társadalomkritikát is megfogalmazhatnánk magunkkal szemben, hiszen ahogy Laliék úgy mi is mindig a csodára várunk.

Az Üvegtigris igényes kivitelezésben, egy mulatságos sztorival a zsebében akar leginkább szórakoztatni, nevettetni, úgy, hogy közben valódi emberekre és érzelmeikre ismerünk rá a szereplőkben, akiknek legbelül ismerjük a működését. Hiszen felismerjük magunkat benne.

Horváth Benjámin